Az IEC 61850 szabvány alkalmazása Magyarországon
A MEE Energetikai Informatika Szakosztálya (EISZ) és a MEE OVIT üzemi szervezete 2010. május 27-én nagy szakmai érdeklődést kiváltó közös rendezvényt tartott az alállomási készülékek közötti kapcsolatot, kommunikációt új alapokra helyező IEC 61850 szabvány tárgyában.
Az érdeklődés mértékére jellemző, hogy az OVIT Késmárk utcai termének korlátos (50 fős) befogadóképességére tekintettel egyes jelentkezéseket el kellett utasítani, de még így is szükség volt pótszékek beállítására. A résztvevők a villamosenergia ipar számos cégétől (köztük tervezők, gyártók, üzemeltetők) érkeztek, többen vidékről is.
A rendezvényt Görgey Péter, az EISZ elnöke nyitotta meg kiemelve, hogy az IEC 61850 szabvány, mint téma jól egybecseng a szakosztály kiemelt céljaival: szakmailag legyen aktuális, legyenek mértékadó hazai megoldások, továbbá legyen mód a nemzetközi kitekintésre.
Csipke György (PROTECTA) előadásában az amúgy igen terjedelmes és bonyolult IEC 61850 szabvány leglényegesebb tudnivalóiról adott 25 percben áttekintést. Az IEC 61850 szabvány az alállomási készülékek egymás közötti kommunikációjának szabványa, továbbá adatmodell a semmitmondó címek helyett. A szabvány leíró fájlokat definiál egyedi adatpont listák helyett és előírja a szabványos megfelelőségi vizsgálatokat. Mindezek eredőjeként eltérő gyártók készülékei is tudnak kommunikálni egymással.
Bosznay Zsolt az OVIT IEC 61850 alkalmazásában játszott szerepéről tartott előadást. Bemutatta az alállomási kommunikációs struktúra változásait, ismertette a szabvány alkalmazásával összefüggő változásokkal kapcsolatos gondolatokat. A szabványon alapuló készülékek megjelenésének hatásai között említette az adatbázisok kézi összeállításának megszűnését, az informatika további térnyerését a technológiai rendszerekben. Jelezte, hogy mindezekhez kapcsolódóan tervezési, kivitelezési szemléletváltás szükséges.
Csipke György a PROTECTA IEC 61850 szabvány kapcsán végzett fejlesztéseiről számolt be. A szabványnak megfelelő készülékek internetes előteszten, majd Hollandiában, a nemzetközileg is magasan jegyzett KEMA laboratóriumban megfelelőségi teszten estek át. A sikeres tesztet követően a vizsgált készülékek és gyártók bekerülnek az IEC 61850 szabványnak való megfelelést összegző ún. UCA adatbázisba. A PROTECTA a meglévő készülékek IEC 61850 kompatibilis kommunikációs felületének a kifejlesztésén túl olyan védelmeket is tervez, amelyek teljes egészben, az alapoktól felépítve alkalmasak az IEC 61850 környezetben való működésre (ún. natív készülék platform).
Szaniszló Gábor az IEC 61850 szabvánnyal kapcsolatos ABB fejlesztésekről és hazai alkalmazásokról tartott előadást. Bemutatta az ABB IEC 61850 kompatibilis készülék palettáját: a konverteres megoldású szervereket, a natív szervereket, a készülékek konfigurálását, a különféle klienseket (adatgyűjtők, protokoll átalakítók). Ismertette az IEC 61850 szabványon alapuló készülékeket támogató új fejlesztésű – sajnos többnyire még csak az ABB-n belül használatos – mérnöki eszközöket.
Végül Petri Dániel tartott előadást az PROLAN IEC 61850 szabvánnyal kapcsolatos fejlesztéseiről: a ProField IED mezőgépről, az IEC 61850/IEC 60870 protokoll konverterről, az új alállomási adatkoncentrátorról. Ismertette a szabvánnyal kapcsolatos egyéb IEC 61850 fejlesztéseket is (protokoll stack-ek, IEDTool).
Az előadásokat számos hozzászólás, élénk eszmecsere követte.
A téma láthatóan forrásban van, örvendetes hazai aktivitás érzékelhető, így a szakma igénye esetén további rendezvényre is sor kerülhet.
(Az elhangzott előadások elérhetők itt )
Görgey Péter