Az átviteli hálózat Központi Kezelőközpont rendszere
2010. október 26-án az EISZ, a MEE MAVIR üzemi szervezet és az ESZK közös szakmai napot tartott „ A magyar átviteli hálózat Központi Kezelőközpont rendszere” címmel a MAVIR székházában.
A több mint 60 főből álló hallgatóság egy része az iparágból érkezett, a másik felét egyetemi hallgatók adták.
Az esemény első felében öt előadás hangzott el, amelyek bemutatták a Hálózati Üzemeltetési Projekt célját, az ezt támogató hálózati infrastruktúra felépítését, a gyakorlati alállomási feladatok ellátásnak rendszerét, valamint a KKEK-ben és az Országos Diszpécser Szolgálatnál dolgozó operátorok képzését támogató KKEK és Diszpécseri Tréningszimulátor működését, elvi felépítését.
A szakmai nap második részében a résztvevők látogatásokat tettek az ODSZ-ben a Hálózati Üzemeltetési Központban és a DTSZ-ben is. Minden helyszínen ismertetésre került az ott végzett irányító, koordináló munka valamint az ezek támogatását végző rendszerek. A DTSZ-ben üzemzavari szimulációt is láthattak a résztvevők.
A 4,5 órásra nyúlt rendezvény elérte mindkét célját: betekintést adott a rendszerszintű üzemirányításban jelentős átalakulást okozó egyközpontú alállomási távkezelés rendszerbe, valamint a villamosenergia-rendszer üzembiztos működését koordináló operátori központok feladataiba.
(Az elhangzott előadások elérhetők itt )