Magyar Elektrotechnikai
Egyesület
2015. június 25.

2015. évi díjazottak - életrajzok

 Elektrotechnikai Nagydíj

Póka Gyula
 Bláthy-díj  Németh Bálint
  Kovászanay Béla
 Kandó-díj Kardos Zoltán
  Müller Ferenc
  Szepesi László
  Szikora Ferenc
 Csáki-díj Dr. Raisz Dávid
 Liska-díj Dr. Koller László
 Straub-díj Kruppa Attila
 Urbanek-díj Kulcsár Ferenc
 Verebély-díj Rajkai Ferenc
 MEE Életpálya-díj Szilágyi András
  Horváth Károly
  Jakab Vince
  Lipcsei Gábor
 NÍVÓDÍJ Dr. Kránicz Balázs
  Farkas Csaba - Dr. Dán András

 

ELEKTROTECHNIKAI NAGYDÍJ

 

Póka Gyula
 1951-ben a villamosmérnöki oklevél megszerzése után először a VEIKI elődjénél, a Villamosítási Kutatási Bizottságnál dolgozott, majd a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Villamos gépek Tanszékén lett tanársegéd. Az oktatási munkák mellett több tudományos és gyakorlati munkában vett részt, részben a diósgyőri üzemekben.
1955-től 1984-ig az Erőmű Trösztnél, majd jogutódjánál, a Magyar Villamos Művek Trösztnél  volt alkalmazásban. Munkája mellett 1960-tól a Budapesti Műszaki Egyetem Villamos Művek Tanszékén oktató. 1978 júliusától 1982 júniusáig Irakban dolgozott, mint szakértő a State Organisation of Electricity cég Directorate General of Major Electrical Projects főosztályán.
1982-84-ig az MVM-OVRAM-nál  műszaki-gazdasági tanácsadó, majd 1984-től az OVIT-nál. 1990. május 25-én nyugdíjba vonult.

A Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek 1949-ben lett tagja még egyetemista korában. Hosszú, alkotó szakmai életútja során jelentős hatással volt a magyarországi védelem-automatika szakterület fejlődésére. Ennek a tevékenységnek jelentős részét a MEE munkabizottságainak keretében végezte el. Oktatói tevékenysége során a villamos védelem és automatika szakterületén villamosmérnökök nemzedékeinek tudását alapozta meg. A távolsági védelmek ébresztőelemeinek problémáiról szóló előadása alapján írt cikkéért a Magyar Elektrotechnikai Egyesülettől 1964-ben Zipernowsky díjat kapott. Tagsága későbbi időszakában tevékenyen részt vett az egyesület munkabizottságaiban, mint bizottsági tag, gyakran, mint a munkabizottság vezetője.

 


 

BLÁTHY-DÍJ

 

Németh Bálint
1999-2004 BME villamosmérnöki és Informatikai Karon 2004-ben villamosmérnöki oklevél szerzett. 2004-2007 PhD képzés, BME villamosmérnöki és Informatikai Kar. BME  Villamosmérnöki és Informatikai Kar, Villamos Energetika Tanszéken  egyetemi adjunktus, Nagyfeszültségű Laboratórium, laborvezetője, továbbá   a Dr. Csikós Béla FAM oktatási központ vezetője. OVIT Zrt, fejlesztési tanácsadó.  2003-ban lépett be a MEE VET szervezetébe, Villamos gép, Készülék és Berendezés Szakosztály munkájában is részt vesz.  A MEE FAM munkabizottság titkár 2012-től, 2013-tól FAM bizottság tagja.  A díjat az ICOLIM 2014 konferencia sikeres megrendezésében végzett kiemelkedő szervezői részvételéért kapta.

 

 

 

Kovásznay Béla
SIEMENS Transzformátor Kft-nél műszaki tanácsadó, majd fejlesztési főmérnök. 1991-től kereskedelmi, majd 1994-től műszaki és kereskedelmi igazgatóként tevékenykedett. 1998-tól minőségbiztosítási és fejlesztési vezető. 2002-től minőség- és környezetmenedzsment vezetőként dolgozott.  A MEE-nek 1969 óta tagja. Az egyesület Transzformátor Munkabizottságában tevékenykedett. A MEE Villamos Gép-, Készülék és Berendezés Szakosztályban, valamint a Vándorgyűléseken is tartott előadásokat. 2001-től 2010-ig a MEE Csepeli Szervezetének elnöke, jelentős szervezési munkával elérte, hogy sok fiatal mérnök lett tagja  a fokozódó nehézségek ellenére a MEE-nek. Jelentős munkát végzett a szakmai tanulmányutak szervezésében is.

 


 

KANDÓ-DÍJ

 

Kardos Zoltán
 1983-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán villamosmérnök diplomát, majd 1994-bena Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen közgazdasági szakokleveles mérnök diplomát szerzett. Szakmai munkáját az EON-nál és jogelődjénél a DÉDÁSZ-nál végezte és végzi jelenleg is. Főbb munkakörei: ÜIK vezető, üzemeltetési mérnök, fejlesztési csoportvezető, régióvezető,  2013-tól  hálózattechnológiai szakreferens. 1981-től MEE-tag.  2002-től a kaposvári szervezet titkára, feladatát lelkiismeretesen, pontosan látja el és biztosítja a szervezet működését a tagság megelégedésére. Az utóbbi időben a tanfolyamok szervezésében vállalt aktív szerepet.

 

 

 

 

Müller Ferenc
 Villamosenergiaipari technikus, Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán villamos mérnökként   míg a Széchenyi István Főiskolán  logisztikai és szállítmányozási menedzser szakmérnökként végzett.  1989- 1998  ÉDÁSZ  energia ellenőr,  vállalkozási mérnök. 1998-2010 VHSZ Kft-EHSZER Kft  anyaggazdálkodási osztályvezető, logisztikai vezető.  2010-től EHSZER Kft mérnökiroda vezető. 1997-től MEE-tag, területi vezető-Pápa, MEE szakértő és MEE projekt koordinátor.
A VHTSZ megalakulása óta részt vesz a szakosztály munkájában, rendezvényen előadásokat tart, a technológiai oktatási anyagok kidolgozásában vesz részt szakértőként és MEE-koordinátorként. A MEE  oktatási projektjének keretében részt vállalt az anyagok kidolgozásában, integrálva a hálózati engedélyesek által alkalmazott új és régebbi technológiákat is. Több mint 25 éves szakmai pályafutása a MEE tevékenységi köréhez kapcsolódik, sőt ezen tevékenységek jelentős részét a MEE keretei között  .

 

 


Szepesi László
1976-ban BME – okleveles villamosmérnök, 1980-ban erősáramú szakmérnök diplomákat szerzett
1995-ben  Brunel University – MBA (Master of Business Administration),
1976 Diploma megszerzése után OVIT - nál  Üzemviteli mérnök, 1985-től számítástechnikai csoportvezető,  feladata a számítástechnika alkalmazásának elindítása az OVIT-nál .1994-től főmunkatárs, munkaköre: előminősítési eljárások és alállomás-építési ajánlatok kidolgozása. Szerződéskötések. A projektek menedzselése .  2014-től senior műszaki szakértő.
1984-től MEE-tag. MEE OVIT szervezetben megalakulása óta aktív tagként képviselteti magát, korábban titkári, jelenleg második ciklusát töltő elnöki pozícióban. Folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, amelyek a szervezet tagjai számára hasznos, szakmai információkkal, ismeretekkel szolgálnak

 

 

Szikora Ferenc

Kandó Kálmán Villamos Ipari Műszaki Főiskolán okleveles villamos üzemmérnöki diplomát szerzett, majd 1983-ban SZOT Munkavédelmi Továbbképző Intézetnél munkavédelmi üzemmérnöki oklevelet. 1981-ben az Érintésvédelem ellenőrzése, 1983-ban a Sújtólég- és robbanásbiztos villamos gyártmányokat üzemeltető, karbantartó és javító jogosító képesítést, 1987-ben a Középfokú tűzvédelmi, 2002-ben a Villámvédelem felülvizsgálói, 2004-ben pedig az Erősáramú berendezések időszakos felülvizsgálója képesítéseket szerzett. 1986-tól a Magyar Mérnöki Kamara hivatásos szakértője. 1976-2001 Szegedi Elektromos Szövetkezetnél, önálló villamos felülvizsgáló, 2001-2013 Westing Szakértői Iroda Kft.
ügyvezető, műszaki szakértő. 1984-től MEE-tag. Több évtizede tagja még a MEE keretein belül létrehozott számos szakmai fórumnak az Érintésvédelmi Munkabizottságon kívül, így a Tűzvédelmi-, Villámvédelmi- és a Robbanásbiztos berendezés munkabizottságának is.

 

 


 

CSÁKI-DÍJ

 

Dr. Raisz Dávid
 2000 BME villamosmérnöki oklevelet szerzett. BME VIK 1999-2001 között vendégkutató a Grazi Műszaki Egyetemen. 2000-2003 doktori képzés, BME Villamosmérnöki és Informatikai Karon (VIK). 2011-ben PhD fokozat megszerzése. 2009-től BME VET, adjunktus, tudományos segédmunkatárs. 2006-tól BME VET tanársegéd, majd docens, 2011-től pedig tanszékvezető-helyettes. Rendszeres előadója a MEE Vándorgyűlésnek és szakmai szemináriumoknak. Oktatói és kutatói tevékenysége során folyamatosan műveli az energetikai informatika több ágát, publikációi során minden esetben kiemelt szerepet kapnak az Energetikai Informatika Szakosztály által gondozott szakterületek.  2004-től tagja a MEE VET-nek Rendszeres előadója a MEE Vándorgyűlésnek, szakmai szemináriumoknak (pl. Védelmes Értekezlet, MEE MAIT konferencia), az Elektrotechnikában több cikke jelent meg. Hazai és nemzetközi viszonylatban is elismert szakmai fórumok, konferencia bizottságok tagja, köztük az IEEE-nek, ICREPQ-nak és a VDE-nek.

 

 


 

LISKA-DÍJ

 

Dr. Koller László
A BME-n 1967-ben villamosmérnöki, 1972-ben mérnöktanári diplomát szerzett, műsz. doktor 1980, műsz. tud. kandidátusa 1994, PhD 1994. 1974-től a BME oktatója; 1995-től egyetemi docens, tanszékvezető-helyettes a Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Tanszéken 1998-tól 2002-ig, valamint a Villamos Energetika Tanszéken 2005-től 2008-ig. 2009-től 2013-ig főiskolai tanárként is oktatott  a Kecskeméti Főiskolán. 2013-tól a BME címzetes egyetemi tanára. A villamosmérnök-képzés történetében először vezette be a villamos hőtechnikai ismeretek oktatását és kutatását, megteremtve ezzel a villamos hőtechnikai iskolát, amely később a nagyáramú technika iskolájává szélesedett.1976-tól MEE-tag. Tevékenyen részt vett az egyesületi munkában: korábban a Villamos Hőtechnikai Szakosztály, jelenleg pedig a Villamos Gép, Készülék és Berendezés Szakosztály tagjaként. Számos előadás tartásával is hozzájárult a szakosztályok sikeres működéséhez.

 

 


 

STRAUB-DÍJ

 

Kruppa Attila
 Egyetemen bányamérnökként (mérnök-geofizikus) diplomázott.  1990-1993 a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet tudományos segédmunkatársa. Légi geofizikai mérések feldolgozása és értelmezése munkakörben dolgozott. 1993-1997 Phoenix Contact Kft. mérnök-üzletkötője. 2005-OBO Bettermann Kft. műszaki szaktanácsadó – termékfelelős, projekttámogatás.  2008-2011 közreműködés az   MMK Elektrotechnikai Tagozata és a BM OKF által létrehozott Elektrotechnikai Tűzmegelőzési Munkabizottság (ETMb) megalapításában, titkári teendők ellátása, Villamos Ajánlott Műszaki Megoldások kidolgozása. 2008- az Országos Tűzvédelmi Szabályzat és egyéb jogszabályok előkészítésében közreműködés. 2011-től az Épületvillamossági és Biztonsági Szakosztály tűzvédelmi munkabizottságának a vezetője. 2012- től oktatás a BME Tűzvédelmi mérnökképzés keretein belül. Több kézikönyv elkészítésben szerző vagy társszerző.

 

 


 

URBANEK-DÍJ

 

Kulcsár Ferenc
 1966-ban érettségizett az újpesti Könyves Kálmán gimnáziumban, ahol mechanikai műszerész végzettséget is szerzett. 1971-ben a Kandó Kálmán műszaki főiskolán erősáramú üzemmérnöki diplomát szerzett. 1971-1976 a Budapesti Elektromos Művek közvilágítási osztályon a fővárosi közvilágítási munkák műszaki ellenőre, valamint a köz- és díszvilágítási tervdokumentációk bírálója.1976-tól főleg fejlesztési és technológiai feladatokat végzett. 2001-től a Budapesti Dísz és Közvilágítási kft-ben üzemviteli és beruházási mérnök. 2011-ben ebből a beosztásból ment nyugdíjba.   A Magyar Mérnöki Kamara hivatalos szakértője, tervezője. A MEE VTT-nek  1973 óta tagja. A Világítástechnikai Társaságnak megalakulása óta egyik legaktívabb, regisztrált tagja. több évig a díjbizottság tagja, majd elnöke. Az útvilágítási szabvány és a Közvilágítási Rendelet tervezetének véleményezője. A LED-es világítótestek minimumkövetelményei munkabizottság tagja volt.

 

 


 

MEE ÉLETPÁLYA-ELISMERÉS DÍJ

 

Szilágyi András
 A BME Villamosmérnöki Kar Távközlési  Ágazatán  okleveles villamosmérnök diplomát szerzett.
Villamosmérnök – matematikus szakmérnök.  1966-tól a Magyar Villamos Művek Távközlési Szakszolgálatánál beosztott mérnök. 1971-től az ERŐTERV–VMF Távközlési Osztályán, a távközlési- és üzemirányítási rendszereinek tervezése témakörben önálló tervező, majd 1978-tól az osztály vezetője. 1995-től a Magyar Villamos Műveknél az OVT Üzemirányítási Rendszerének Korszerűsítése (ÜRIK) projektben főmunkatárs.  2001-től az akkor megalakult MAVIR Rt. Műszaki és Szolgáltató Osztályának vezetője 2006-os nyugdíjba vonulásáig. 1966-tól – pályája kezdetétől fogva – a MEE lelkes tagja. Számos tisztséget töltött be, bizottságokat vezetett, amelyekben aktívan, folyamatosan dolgozott az egyesületért. Jelenleg tagja a MEE szervezési bizottságának, az Egyesületi Tevékenység II. Díjbizottságnak illetve az EISZ  (korábban AISZ) vezetőségének, több cikluson át – elnöke, illetve MEE elnökségi delegáltja volt. 1998-ban Csáki- díj, 2004-ben  Kandó-díj elismerésben részesült.

 

 

Horváth Károly
 Erősáramú villamosmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetem. Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat, szakszolgálati mérnökként kezdte pályafutását. Éveken át a Békéscsabai Üzletigazgatóság üzemviteli osztályvezető posztját, majd nyugdíjba vonulásáig főmérnöki munkakörben dolgozott. 1963.-tól tagja a MEE-nek. Belépésétől kezdve napjainkig a MEE Békéscsabai Szervezet aktív tagja és a Szervezet tiszteletbeli elnöke. Éveken át a Békéscsabai Szervezet titkára majd elnöke Titkárként kialakította a helyi szervezet arculatát,. Fiatal mérnökként jelentős szerepet vállalt szakmai képzések szervezésében, oktatásban. Jelentős szerepet vállalt a térség településeinek villamos energia ellátási tanulmánytervek készítésében, a megbízásos munkák szervezésében. Irányításával villanyszerelő képzés, továbbképzés, szabványossági felülvizsgálói képzések és felsőfokú energetikus képzés is folyt a Békéscsabai Szervezet égisze alatt. Magas szintű szervező munkája mellett jól felkészült oktatóként is példát mutatott kollégáinak. Munkahelyi vezetőként szem előtt tartotta a fiatalok szakmai tudásának növelését kötődésüket a szakmai szervezethez.  Az informatika megjelenése kapcsán kiállt az új technológia megismerése és alkalmazása mellett. Az Egyesület tevékenységének támogatásban, napjainkban is példaértékű munkahelyi vezetőként dolgozott.

 

Jakab Vince
 Villamos üzemmérnök, mérnök-menedzser, villamos energetika rendszertechnika szakmérnökként tevékenykedett nyugdíjba vonulásáig. Kapcsolatot tartott a megye üzemeinek energetikusaival, koordinálta a cégek részéről érkező megbízásos tevékenységeket. Kiemelkedő tevékenysége új tagok beszervezése, közreműködés a nagyüzemeknél helyi szervezet létrehozásában.Hazai és külföldi szakmai bemutatók és tanfolyamok szervezésén túl, szakmunkás tanulók oktatásában is részt vállalt.

1974-től MEE-tag. 1976-tól 2013-ig a Salgótarjáni Szervezet titkára. Stabil pénzügyi gazdálkodás biztosítása a szervezetben. Az egyesületben kifejtett munkája elismeréseként 1998-ban Kandó-díjat kapott.

 

 

 

Lipcsei Gábor

Műszaki Egyetemen villamosmérnöki diplomát szerzett. Mérnöktanárként több évtizeden keresztül oktatott. Igazgatója volt a Szemere Bertalan szakközépiskolának. Szakmai vizsgaelnökként ma is részt vesz a szakképzésben. Jelentős szerepet vállalt OKJ, SZVK átalakításában, kidolgozásában. 1994-től tagja a miskolci szervezetnek. Aktív korában a Szemere szakközépiskolai MEE-csoport bizalmija. Támogatta a MEE oktatási tevékenységét, szervezte az iskolában a Villamos hálózatszerelő képzést, amelyen maga is oktatott, ÉMÁSZ támogatással kiépítette a FAM KIF tanpályát az iskolában és több sikeres tanfolyamnak biztosította a helyszínt. Pályafutása alatt sokat segített a MEE Miskolci Szervezetének szakmai céljai megvalósításában.

 

 

 


 

VEREBÉLY-DÍJ


Rajkai Ferenc
 A Budapesti Műszaki Egyetemen  okl. villamosmérnöki diplomát szerzett. 1982-től 1989-ig az ÁÉTV-nél dolgozott  villamosmérnöki tervező gyakornok, majd villamosmérnöki tervező, vezető tervező, megbízott villamos osztályvezető beosztásokban.
1989-1992 ÁÉTVill Kft. ügyvezető igazgatója és villamosmérnöki vezető tervező.
1992- Hungaroproject Mérnökiroda Kft. ügyvezetője és villamosmérnöki vezető tervező.

A MEE VTT-nek 1984 óta tagja. Több szakmai bizottságban is aktívan részt vesz. Az egyesület életében és annak fejlesztésében és szervezésében kiemelkedő tevékenységet végez, az egyesület munkáját és ezen keresztül az épületvillamossági szakma fejlesztését jelentős mértékben segíti. Jelenleg az új OTSZ-hez kapcsolódó Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek (TVMI) kidolgozását végző munkacsoportot irányítja.

 

 


 

NÍVÓDÍJ

 

Dr. Kárnicz Balázs
 1992-1997, Veszprémi Egyetem Műszaki Informatikai szakon, okleveles mérnökinformatikus diploma. 1997-2000, Veszprémi Egyetem, Informatikai Tudományok Doktori Iskola, PhD
2001-2008 között a Pannon Egyetem, Képfeldolgozás és Neuroszámítógépek Tanszék, egyetemi tanársegéd, majd adjunktus.  2008-2013 között Pannon Egyetem Veszprém, Fizika és Mechatronika Intézet, egyetemi adjunktus. 2013-tól a Continental Automotive Hungary Kft. szoftverfejlesztő mérnöke. 2005-től a MEE VTT tagja, 2006-ban lépett be.
A Nívódíjat  az Elektrotechnika című szakmai folyóirat 2014/04 .számában megjelent  „Fénysűrűség mérése digitális fényképezőgéppel” című cikkéért kapta.

 

 

 

Farkas Csaba - Dr. Dán András
 Az Elektrotechnika című szakmai folyóirat 2014/12 számában megjelent „Villamos autók töltöttségének sztochasztikus modellezése” című cikkért kapták a Nívódíjat.

 

 

 

 

 

 

 


Magyar
Elektrotechnikai
Egyesület


1075 Budapest,
Madách Imre út 5. III. emelet


+36 1 353 0117


Munkanapokon9:00-16:00
Felnőttképzési nyilvántartási szám B/2020/000166
Felnőttképzési engedély száma: E/2020/000085