2014. évi díjazottak - életrajzok
Elektrotechnikai Nagydíj |
Dr. Bán Gábor |
Déri-díj |
|
Bláthy-díj | Görgey Péter |
Rejtő János | |
Kandó-díj | Dr. Kádár Péter |
Kovács Csaba | |
Pecze István | |
Vastag László Pál | |
Csáki-díj | Dr. Danyek Miklós |
Liska-díj | Dr. Vajda István |
Straub-díj | Dr. Szedenik Norbert |
Urbanek-díj | Molnár Károly Zsolt |
MEE Életpálya-díj | Czeglédy Ferenc |
Dr. Bencze János | |
Radványiné N. Olga | |
Schmalz József | |
NÍVÓDÍJ | Albert Zoltán |
ELEKTROTECHNIKAI NAGYDÍJ
Dr. Bán Gábor
1926-ban született Kiskunhalason. 1950-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen, okl. villamosmérnöki diplomát szerzett, majd 1960-ban kandidátusi (PhD) fokozatot és 1981-ben elnyerte az MTA Műszaki Tudományok Doktora fokozatot.
Okl. gépészmérnök. 1950 – 1953 között mérnökként a Budapesti Elektromos Művek Kábelhálózati Osztályán dolgozott. Majd az aspirantúrát követően, 1957 – 1968 között a Villamos Energetikai Kutató Intézetben (VILLENKI, majd VEIKI) tudományos osztályvezető. Nagyfeszültségű vizsgálatok területén számos új vizsgálati eljárást dolgozott ki és vezetett be, mint pl. az impulzus-átütéssel kezdeményezett szintetikus próbaáramkörök kidolgozása és alkalmazása szigetelő-felületen valamint transzformátorok tekercselés vizsgálatában. Itt kezdte el a szennyezett szigetelőkkel kapcsolatos kiterjedt kutatásait is.
1968-tól a BME Villamosművek Tanszéken folytatta munkásságát. 1985-1991 között tanszékvezető, ill. intézeti igazgatója. 1997-től professor emeritus.
1950-től a MEE tagja, számos Elektrotechnika cikk szerzője, többszörös Vándorgyűlési előadó, munkabizottsági tagságok (pl. Szennyezett szigetelő, Túlfeszültség védelmi MUBI) Tagként és tisztségviselőként aktív tevékenykedett különböző nemzetközi és hazai szakmai szervezetekben: pl. 1970 –től CIGRÉ-tag; 1987-től lEEE Hungary Section, (alapító tag); jelenleg Life Fellow; 2000-től Magyar Mérnök Akadémia tagja, (alapító tag)
Kitüntetések:
1965 Zipernowszky díj, MEE
1970 Akadémia-Díj, MTA
1980 Állami Díj, Magyar Népköztársaság
1987 Verebély-díj, MEE
1993 BME Emlékérem
1996 Eötvös József koszorú, MTA
BLÁTHY-DÍJ
Görgey Péter
1954-ben Budapesten született. 1977-ben Budapesti Műszaki Egyetemen, okleveles erősáramú villamosmérnök diplomát szerzett. 1977-79 között beruházási mérnök az OVIT-nál, majd a KM LRI 1979-től 1987-ig üzemviteli részlegvezető. Egyik irányítója volt a Ferihegyi Repülőtér új villamosenergia rendszer létesítésének, a villamos üzemeltetési rendszer megújításának, a telemechanikai rendszer bevezetésének.
1987-től az OVIT-nál különböző beosztásban tevékenykedett: 1993-ig irányítástechnikai csoportvezető, 1993-2003 között szakszolgálati üzemvezető, 2004-2007 között alállomási helyettes üzletigazgató, 2008-ban integrált rendszer vezető, 2009-től vezérigazgatói főtanácsadó, 2010-től koordinációs vezető, 2011-től törzskari főmérnök.
1975 óta a MEE tagja. Számos munkabizottság vezetőjeként, vándorgyűlések szekció elnökeként, előadójaként, cikkek írójaként, kiadványok társszerzőjeként, a MEE Elnökség, az Ellenőrző Bizottság és a Szakirodalmi Díjbizottság tagjaként tevékenykedett, ill. tevékenykedik. 2010-től az Energetikai Informatika Szakosztály elnöke. Aktív részese a MEE okos hálózat, okos mérés munkabizottság létrehozásának.
Egyesületi és szakosztályi tevékenységéért 2001-ben Csáki-Díjban részesült.
Rejtő János
1947-ben Pécsen született. A Budapesti Műszaki Egyetemen, Villamosmérnöki Karon villamosmérnöki diplomát szerzett, majd a BME Gépészmérnöki Karán menedzser gazdasági mérnöki diplomát.
Aktív évei az E.ON-hoz (jogelőd: DÉDÁSZ) kötődött, ahol több beosztásban dolgozott: ált. technikus, mérőállomás vezető, üzemviteli csoportvezető, üzemviteli osztályvezető, üzletigazgató , üzemvezető, kiserőmű projektvezető, tervező. Jelenleg egyéni vállalkozóként villamos tervező, szakértő. 1973-tól a MEE Siófoki Területi Szervezet tagja. 1979-től a Dunaújvárosi Szervezet titkára, 1989-től a Dunaújvárosi Szerezet elnöke, 1997-2000 között a Szervezési Bizottság elnöke volt. Jelentős feladata volt a MEE alapításának 100. évfordulója ünnepi szervezésben. 2010 óta a DÉDUKO képviselőjeként a MEE Elnökségében vállalt szerepet. 1998-ban Kandó –Díjat kapott. Tagja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vizsgabizottságának, gyakorlati szintvizsga elnök. A Magyar Mérnöki Kamara Energetikai Tagozat elnökségi tagja, aktív szerepet vállal a tagozat munkájában.
KANDÓ-DÍJ
Dr. Kádár Péter
1963-ban született, Budapesten. 1987-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán, majd ugyanitt 1989-ben szakmérnöki diplomát, valamint 1990-ben doktori fokozatot szerzett. 1995-ben kandidátusi, 2002-ben MBA fokozatot szerzett. 2010 óta egyetemi docens, 2012-ben habilitált. 2005-től munkahelye az Óbudai Egyetem KVK Villamosenergetikai Intézet, ahol intézetigazgató. Az oktatásban 19 éve dolgozik, ahol az alap és a mesterképzésben az energetika számos területén előadásokat tart, tantárgyakat fejleszt, oktatásszervezési munkát végez. A VDEvel közösen, több hallgatói szakmai kirándulást szervezett. 1984-től MEE tag, 2002-2005 között a MEE Elektrotechnika lap főszerkesztője. 2011-től a MEE ÓE Kandó szervezet elnöke, 2013-tól MEE Szakmai Tudományos Bizottság elnöke. Cikkei jelentek meg az Elektrotechnikában, Vándorgyűlések rendszeres előadója. 1998-ban Déri-díjat kapott. Jelenleg IEEE HS Villamosmérnökök Magyarországi Egyesületének elnöke.
Kovács Csaba
1965-ben Zalaegerszegen született. 1986-ban a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán, villamos üzemmérnök végzettséget szerzett. 1990-ben a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola elvégzése után, villamos szak üzemmérnök. 1986-19993 között a zalaegerszegi ÉDÁSZ Üzemigazgatóságán szakszolgálati mérnök, majd 1993-1995 között a Zala Megyei Kórház Műszaki ellenőre, 1996- 1997 között Siemens_I-Center Területi képviselője, majd 1999-től 2003-ig a Tungsram-Schréder Rt területi képviselője. 2003-2007 között a TESSAG Hungaria Kft. projekt mérnöke. 2007-től az ÉMÁSZ NyRt-nél munkakörei: műszaki főmunkatárs, közvilágítás üzemeltetés, beruházás irányítás. 2000-től MEE tag, 2013-tól a MEE VTT regisztrált tagja. 2012-től a Világítástechnikai Társaság LED-es közvilágítási lámpatestek követelményei munkabizottság vezetője.
Pecze István
1967-ben született Sajószentpéteren. Szakmai végzettsége: Villamosmérnök (Villamosenergia remdszerek) és Iformatikus mérnök, valamint építési műszaki ellenőr, felelős műszaki vezető. Munkahelyei: 1990-től az ÉMÁSZ Kazincbarcikai Üzemigazgatóságán középfeszültségű előadóként helyezkedett el, majd 1995-től ÉMÁSZ Miskolci Üzletigazgatóságánál üzemirányító, 1998-tól ÉMÁSZ Nyrt. Üzemviteli osztályán főenergetikus, túlfeszültség- védelmi előadó, 2001-től ELMÜ- ÉMÁSZ Hálózati Szolgáltató Kft., Alállomási osztályán mint üzemviteli mérnök dolgozik, 2014 –től pedig ÉMÁSZ Hálózati Kft. – Szakszolgálatok osztálya – üzemviteli munkatárs. 1999-ben lépett be a MEE Miskolci szervezetébe. A szervezeti életben aktív tevékenységet folytatott a kezdetektől fogva. Részt vett az oktatások szervezésében, lebonyolításában. Részt vállalt a rendezvények előkészítésében, lebonyolításában. 2013-tól a MEE Miskolci szervezet Mentor programjának aktív tagja, több egyetemi és szakközépiskolás diákkal ismertette meg a szakszolgálati tevékenységet.
Vastag László Pál
1945-ben született Pécset. Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán villamos energia átvitelből szerzett diplomát, majd poszt graduális képzésben világítástechnikai ismereteket is elsajátította, valamint szaküzemmérnöki végzettséget is szerzett a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán microprocesszor szabv. techn. szakon. Mecseki Szénbányáknál kezdett dolgozni a Villamos Üzemnél, mint MEO-s, később gyártás előkészítő csoportvezető, majd villamos tervező, az Országos Bányaműszaki Felügyelőség által minősített Metángáz-lecsapoló állomáson Vasabányán. Pécsi Honvéd Kórház következett, majd a Komlói Sportcsarnok és a Baranya-megyei Kórház, Pécsen villamos üzemeltető és ügyintéző Elektroprofi Vállalkozási Kft-nél, Budapest-Pécs létesítményfelelősként tevékenykedett a METRO , ÁRKÁD és TESCO Áruházaknál. Veresegyházi Gázturbina Javító Állomás kivitelezése, üzembehelyezése, üzemeltetése is feladata volt. 1975-től MEE-tag. Aktívan bekapcsolódott a Villamos Gép, Készülék és Berendezés Szakosztály mindennapi munkájába. A szakosztályi tevékenységén kívül aktívan részt vesz a Kovács K. Pál nyugdíjas szervezet munkájában is.
CSÁKI-DÍJ
Dr. Danyek Miklós
1976-ban Budapesten született. Villamosenergia-ipari technikus végzettséget a Verebély László Technikumban szerezte, majd a BME Villamosmérnöki Karán végzett, mint okleveles villamosmérnök. A BME Villamos Energetika Tanszéken doktorált, PhD. Az MVM-OVIT Zrt.-nél szakágvezető mérnöként dolgozik. Feladata többek között tervezési, kivitelezési, üzembehelyezési munkák, alállomások, erőművek védelmi és irányítástechnikai berendezéseinek karbantartása, MVM OVIT irányítástechnika szakág munkájának irányítása. 1999-től, egyetemista kora óta a MEE tagja, 2010-től a MEE OVIT szervezet és az EISZ titkára. Doktoranduszi időszakában számos laboratóriumi mérést, gyakorlatot vezetett, előadásokat tartott. Számos .magyar és nemzetközi konferencia és szakmai folyóirati cikk önálló és társszerzője.
LISKA-DÍJ
Dr. Vajda István
Budapesten született 1952-ben. 1976-ban a BME Villamosmérnöki Karán villamosmérnöki diplomát szerzett, CSc 1995, PhD 1995, dr. habil 2003, MTA doktora 2003. 1976-2013 között a BME Villamos Energetika Tanszék (korábban Villamos Gépek majd Villamos Gépek és Hajtások Tanszéken tevékenykedett, 1995-től a SuperTech Labor vezetője, 2004-ben egyetemi tanári kinevezést kap, majd tanszékvezető 2005-2010 között. 2012-től az Óbudai Egyetem Automatika Intézet igazgatója, 2014-től az Óbudai Egyetem dékánja. Azon kevés egyetemi oktatók kiemelkedő képviselője, aki "iskolateremtő" a szakmaterületén. Ennek a tevékenységnek jelentős összetevője volt a "Problémamegoldás iskolája" nemzetközi rendezvény-sorozat kezdeményezése és megvalósítása 1996-tól 2005-ig minden évben. Szakterülete: Szupravezetők villamosipari alkalmazásai, villamos gépek elmélete és tervezése, nemkonvencionális energia-átalakítók, elosztott villamosenergia- termelés és – tárolás. 1960-tól MEE-tag. Tudományos tanácsadói és együttműködést szervező munkájával segíti – többek között − a Gép, Készülék és Berendezés Szakosztály működését. Tevékenységének egyik fő fókusza a villamosenergiaátalakítás szakterület hazai fennmaradásának és fejlesztésének, nemzetközi beágyazottságának erősítése, korszerű témákkal való frissítése, a gyártóipar hazai és egyesületi szerepének erősítése, a szakmában jól képzett mérnökhallgatók képzése volt, és jelenleg is az
STRAUB-DÍJ
Dr. Szedenik Norbert
1958-ban Sopronban született. A Budapesti Műszaki Egyetemen okleveles villamosmérnöki diplomát szerzett, majd 1985-ben okleveles erősáramú szakmérnök lett. 1987-ben BME egyetemi doktor. 1983-tól 1986-ig fejlesztőmérnök Budapesten, a Hajtóművek és Festőberendezések Gyárban. 1986-89 között egyetemi tanársegéd, BME/Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Tanszéken, majd 1989-től egyetemi adjunktus. 1984 óta MEE tag. Villámvédelmi Munkabizottság vezetője. Aktív szervezője a rendszeresen megrendezésre kerülő Villámvédelmi konferenciáknak. A MEE által kiadott „Villámvédelem 2009” jegyzet egyik szerzője. Szervezeti bizottsági elnök (Villámvédelmi Munkabizottság). Oktatási területei: ipari elektrosztatika, nagyfeszültségű technika, villámvédelem, elektromágneses kompatibilitás, túlfeszültségvédelem, szigeteléstechnika Tisztségei: 1999-től az Institution of Electrical Engineers (IEE) tagja, 1996-tól a Magyar Szabványügyi Testület MB 841 "Villámvédelem" Műszaki Bizottságban elnökhelyettes. Az EMC Szabványosítási Programbizottság tagja 1995-től, UNIDO szakértő 1993-tól, Ipari Minisztériumi szakértő 1985-től. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület szaktanácsadója 1988-tól.
URBANEK-DÍJ
Molnár Károly Zsolt
1964-ben Miskolcon született. 1988-ban a Budapesti Műszaki Egyetemen, villamosmérnöki diplomát szerzett, majd 1991-ben világítástechnikai szakmérnöki diplomát (KKVMF). 2013-ban abszolvált az Óbudai Egyetem Alkalmazott Informatikai Doktori Iskola keretében, jelenleg doktori disszertációját készíti. Az egyetem befejezése után 1988-tól 2000-ig az ELMŰnél dolgozott, 1993-ig hálózattervező, 1998-tól közvilágítási üzemvezető helyettes, majd 1999-ben tervezési csoportvezetői kinevezést kap, 2000-től beruházási mérnök, 2001-től a VIB Hungária kft ügyvezető igazgatója. 2002-től az Óbudai Egyetemen oktató. 2004-től MEE VTT tagja. 2003-2006 között a MEE Oktatási Bizottság elnöke, 2010-2013 között a MEE Etikai Bizottság tagja és a MEE VTT oktatásért felelős alelnöke, 2013-tól, MEE Oktatási Bizottság tagja. A világítástechnika szakterületén meghatározó egyesületi tevékenységet, kiemelkedő elméleti, gyakorlati és oktatási tevékenységet folytat. A magyar világítástechnika és a szakmai utánpótlás, képzés egyik meghatározó egyénisége.
MEE ÉLETPÁLYA-ELISMERÉS DÍJ
Czeglédy Ferenc
Miskolcon született 1933-ban. Okleveles villamos mérnök. Szakmai pályafutása az ÉMÁSZ vállalathoz kapcsolódott. Nyugdíjba vonulásáig számtalan területen dolgozott. Szakmai sikerei a szakszolgálati osztályhoz kapcsolódtak. Üzemigazgató volt Salgótarjánban, valamint az ÉMÁSZ vállalat, illetve az ÉMÁSZ Részvénytársaság vezérigazgatója. Nyugdíjba vonulása után az ALSTOM, majd AREVA, illetve ma a Schneider területi referenseként aktív munkát végez. Szakmai sikerei a szakszolgálathoz köthetők. Kábelmérések, új védelmi megoldások kidolgozása, többek között Az egyesületben különböző tisztségeket töltött be. Ezek közül a Salgótarjáni üzemi szervezet elnöki pozíciója volt a legmagasabb, amit több cikluson keresztül töltött be. 1958-ban lépett be az egyesületbe fiatal mérnökként. A MEE- nek mindig aktív tagja volt. Salgótarjáni munkássága alatt a Salgótarjáni üzemi szervezet elnökeként sokat tett az egyesületi élet megújításában. Korábban volt a MEE szakértője, illetve szaktanácsadója. Az egyesületben különböző tisztségeket töltött be. Ezek közül a Salgótarjáni üzemi szervezet elnöki pozíciója volt a legmagasabb, amit több cikluson keresztül töltött be. Munkája elismerése képen 1989-ben Kandó díjat kapott.
Dr. Bencze János
1936-ban született Budapesten. Villamosmérnök, oklevelét és doktori fokozatát a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karán szerezte, kereken 50 évvel ezelőtt. Egyetemi tanulmányait követően szakmai pályáját a Villamosipari Kutató Intézetbe kezdte, ahol szakmai karrierjét az erősáramú elektrotechnika és villamos hajtások területén érte el. 1988-tól 1991-ig az Intézet tudományos igazgatóhelyettese, majd a privatizált EKA Rt. vezérigazgatója. Számos cikket írt és előadást tartott különböző hazai és külföldi konferenciákon. Több hónapot töltött külföldön különböző ösztöndíjakkal. Számos megadott szabadalom tulajdonosa és társtulajdonosa. Megkapta a „Kiváló Feltaláló Ezüst fokozata” kitüntetést. Senior tagja az IEEE-nek. 1964 óta MEE-tag. Egyesületi munkája során vezette a „Villamos hajtások és erősáramú elektronika” munkabizottságot, Két esetben is volt az Elektrotechnika főszerkesztője. Irodalmi tevékenysége elismeréséért 2006-ban megkapta az Egyesület Déri-díját. 1999-ben a Magyar Tudományos és Szaklapok Újságíróinak Egyesülete „Bronz Toll Különdíj”-ban részesítette.
Radványiné N. Olga
1940-ben született Ipolyságban. Villamosipari technikus, okleveles villamosmérnök. Munkahelye az Országos Villamosenergia Felügyelet- Állami Energetikai és Energia Biztonságtechnikai Felügyelet, ahol 1980-1993 között Világítástechnikai Főosztályvezető (Magyarország közvilágításának energiatakarékos átalakítása-nátriumosítás irányítása), majd 1993-tól 1996-ig, nyugdíjazásáig Önkormányzati és Energiatakarékossági Főosztályvezető. Szakmai eredményei: A CREDILUX Rt igazgatósági tagja, 1993-tól az Rt elnöke, 1996-2001 az Rt elnök igazgatója, valamint 1997-2000 között az Energivill Rt, majd az ÖKOLUX Energiahatékonysági Rt vezérigazgatója. Az évente megrendezésre kerülő Közvilágítási Ankétok főszervezője évtizedeken keresztül. Két cikluson keresztül a MEE Gazdasági Bizottságtagja, három cikluson keresztül az Ellenőrzési Bizottság tagja. 1958-tól MEE-tag. A VTT elnökségének két cikluson keresztül tagja, A közvilágítási munkabizottságának 30 éven keresztül a vezetője. Oktatott a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán, és számos MEE egyesületi, önkormányzati, közlekedésbiztonsági továbbképző tanfolyamot vezetett. Egész életpályáját a magyar világítástechnika, ezen belül a közvilágítás energiatakarékossá, korszerűvé tétele határozta meg. Munkájának elismerését 1989-ben Urbanek díj, 1998- ban Bláthy díj fémjelzi.
1936-ban született Bellyén. Budapesti Műszaki Egyetemen, okleveles villamosmérnök diplomát szerzett. Érettségi után a Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat Pécsi Üzemvezetőségén helyezkedett el, mint villanyszerelő. Munkakörei:Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalatnál, villanyszerelő, műszerész, laboratórium vezető, főmérnök, osztályvezető, főosztályvezető, üzemeltetési igazgató. 1960-tól a MEE-tagja. A MEE keretében készített tanulmányaiban a mai napig is használatos elvek alapjait tette le, így az erősáramú csillagpontkezelésnek az eredményeit ma is használják. A feszültség alatti munkavégzés magyarországi bevezetésében, a középfeszültségű technológiák hazai kifejlesztésében közvetlen irányító munkával vett részt, több évig az országos FAM bizottság vezetője volt, külföldön is elismert szakember. Jelenleg is részt vesz a MEE Pécsi Szervezetének munkájában. Munkája elismeréseként 1999-ben Bláthy díjat kapott.
DÉRI DÍJ
Gölöncsér Péter
1963-ban Budapesten született.1986-ban szerez diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán, az Erősáramú Szak, Automatizálási Ágazatán. Szakmérnöki tanulmányait 1991-ben fejezi be a BME Számítástechnikai Szak Kommunikációs Rendszertechnika Ágazatán. Pályakezdő mérnökként a Ganz Műszer Művek Gyártmányfejlesztési Osztályán gyártásautomatizálással és folyamatműszerezéssel foglalkozik. 1995-ben szoftver fejlesztőként kerül a Schneider Electric vállalatcsoporthoz, majd az ebből kiváló VERTESZ Elektronika Kft-hez. Ezen munkakörben valós idejű, beágyazott szoftveralkalmazások, adatgyűjtők és ipari megjelenítők tervezésével és üzembe helyezésével foglalkozik. Jelenleg a MAVIR ZRt. Rendszerszintű Hálózattervezési és Elemzési Osztályán dolgozik, ahova 2003-ban lépett be.. Szakterületei az átviteli kapacitásszámítás számítás és a villamosenergia- rendszerek dinamikai vizsgálata. A MEE-nek 2003-tól tagja. 2007-ben Nívó-díjban részesült.
NÍVÓDÍJ
Albert Zoltán
1966-ban Győrben született. A győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola vezeték nélküli távközlési szakán végzett, mint üzemmérnök. A diploma megszerzése után mindvégig az áramszolgáltató távközlési részén dolgozott és dolgozik. A magyarországi E.ON csoport teljes távközlésének működéséért felel, mint szolgáltató manager. 1988-tól MEE-tag. Az elmúlt 5 évben, olyan nagy projektekkel foglalkozott, amely érintette az áramszolgáltató irányítástechnikai részlegeit, mint például a SCADA. 2013-ban az Elektrotechnikában megjelent „Az okos hálózat előfeltételeinek megteremtése: új SCADA rendszer az E.ON-nál” című cíkkért Nívó-díjat kapott.
Wenzel Gottfriedné Dr. Gerőfy Klára
1939-ben Budapesten született. Egyetemi magántanár a BME Mechatronika, Optika és Műszertechnika Tanszékén. Színtechnikát, optikai műszereket, látásfiziológiát oktat. Tudományos fokozata dr.habil. Tudományterület: színmérés, színlátás, a színtévesztés korrekciója. A színtévesztés korrekciója világszabadalom. Több nemzetközi és hazai tudományos szervezet tagja: Commission Internationale de l’Eclairage (CIE) magyarországi bizottsága, Assotiation Internationale de la Couleur (AIC), a Magyar Kémikusok Egyesületén belül működő Kolorisztikai Egyesület; International Colour Vision Society (ICVS), az International Society for Optics Within Life Sciences optikai egyesület és az Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai Egyesület (OPAKFI) . Kitüntetések: A Munkaérdemrend bronz fokozata a HALLEY programban elért eredményekért 1987; Pro Scientia kitűntetés 1993; Pro Scientific Student Work kitűntetés 1994; Pro Education kitűntetés 1997; Genius Feltalálói Kiállítás nagydíja 1998. 2012-ben a MEE Urbanek-díját kapta meg. Nívó-díjat a “Naperőművek optomechatronikai rendszere” című cikkéért kapta.
1965-ben született Egerben. A BME Villamosmérnöki kar, Erősáramú szak, Villamos műves ágazat, elvégzése után 1989-ben az Ovit Kelet-magyarországi Üzemigazgatóságán kezdett dolgozni tervező mérnökként. 1995-ben az OVIT Központi Szakszolgálatai Üzemébe, az induló Üzemirányítási Rendszer Irányítástechnikai Korszerűsítése (ÜRIK) projekt alállomási munkálatait végezte. 1997-től a Dynadata, majd 1999-től az Astron Informatikai Kft. kötelékében részt vett a MAVIR új üzemirányító Spectrum SCADA rendszerének megvalósításában. 2004 óta vezeti az Astron Kft. Villamosenergia-ipari Alkalmazások üzletágát. A cége több közös képzést is indított a Budapesti Műszaki Egyetemmel és a Szegedi Tudományegyetemmel a villamosenergia rendszerekben alkalmazott mesterséges intelligenciák témakörében. 2000-től MEE - tag. 2012- ben munkája elismeréseként Csák-díjat kapott. „Villamos üzemirányító rendszerek elleni IT-támadások szimulációja” című cikkét kapja a Nívó-díjat.