Magyar Elektrotechnikai
Egyesület

#MEEnet Focus

Új online eseménysorozat: #MEEnet FOCUS

A MEE Energetikai Informatika Szakosztály kezdeményezésére és szervezésében ősszel új online eseménysorozatot indítottunk.

A #MEEnet FOCUS határozott célja, hogy egy-egy szakmai témára „fókuszálva” valamely korábbi rendezvényen elhangzott előadás 20 perces keretidejébe már be nem férő, de szakmailag szintén fontos adalékok is felszínre kerülhessenek, sőt azokkal kapcsolatban akár kérdések is legyenek intézhetők a résztvevőkhöz.

Az esemény a meghívott szakember előadásának felidézésével indul, majd szakértő moderátor közreműködésével kezdődik beszélgetés.


Legutóbbi adás:
Egészséges paranoia: egy workshop és utóélete

2024. december 2.
17:00
A hagyományokat folytatva az idei VIF-en is lehetőség volt workshop keretében egy különösen aktuális téma alapos, párbeszédes körbejárására. A témát sajnos a háború adta. „Elemezzük közösen a háború egyes szakirányú tanulságait!” címmel Görgey Péter tartott vitaindítót, amelyet mozgalmas és tartalmas eszmecsere követett. A téma apropóját az adta, hogy az elhúzódó háború – és különösen annak villamosenergetikai aspektusa – immár lehetségessé, sőt szükségessé teszi következtetések levonását és azok beépítését a szakmai gondolkodásunkba. Az egyik lényegi következtetés a fenyegetések mennyiségében és minőségében is egyre nagyobb térnyerése.

Ez a FOCUS elsősorban e fenyegetéseket veszi sorra azzal a nem titkolt szándékkal, hogy talán szokatlan töménységgel hívja fel a figyelmet a létező, de gyakran alulértékelt fenyegetésekre, ezzel segítve a szigorodó környezethez, annak új kihívásaihoz való alkalmazkodást.

Házigazda:
Bóna Péter Com-Forth ügyvezető

A vendég:
Görgey Péter MEE EISZ



Iratkozzon fel online tartalomszolgáltatásunkra!

Visszanézhető adásaink
#MEEnet
FOCUS
6. Energiaközösségek szerepe a megújulók elosztóhálózati kihívásainak mérséklésében
2024. május 07.

A #MEEnet FOCUS következő adásában Dr. Raisz Dáviddal és Dr. Szolnoki Pálmával fogunk az előadásukról beszélgetni, amelyben bemutatták, hogy az EK-k működése alakítható úgy, hogy megújulók és tárolók beruházóiként, illetve, üzemeltetőiként az elosztóhálózat számára kedvezőbb körülményeket teremtsenek, ahhoz képest, mintha hasonló volumenű beruházások az EK-k által nyújtott koordináló/szervező erő nélkül, egyéni érdekek mentén történnének.

#MEEnet
FOCUS
4. Hálózati energiatárolás: lehetőségek és korlátok. 1. rész: tárolni, tárolni, tárolni! De mivel? És hogyan?
2024. február 13.

A témával foglalkozó első adásban avatott szakértővel, gyakorlati szakemberrel, Fülöp Zoltánnal, az EnerSys Hungária Kft. ügyvezető igazgatójával, nagy sikerű vándorgyűlési és #VIFnet események előadójával a „tárolni, de hogyan és mivel?” kérdéskört fogjuk kibontani.

#MEEnet
FOCUS
3. Az elosztott energiatermelés terjedésének védelmi és üzemirányítási kihívásai
2023. december 13.

Az elosztott energiatermelés terjedése számos aspektusból lett megvizsgálva, kielemezve, gondoljunk csak a 2023.10.10-i #MEENet szakmai estre amikor a villamosenergia ellátás aktuális kérdéseit elemeztük szabályozástechnikai szempontból és az egyik fontos befolyásoló tényezőnek az elosztott energiatermelés adódott.

#MEEnet
FOCUS
2. Kibervédelem és kiberműveletek a háború árnyékában: kiberharcosok, a mesterséges intelligencia és a kvantum technológia
2023. november 30.

A kritikus infrastruktúrákat – hangsúllyal a villamosenergia rendszert – egyre több támadás éri a kibertérből. Az orosz-ukrán háború a fizikai tér mellett a kibertérben is zajlik. A „hivatalos”, állami szereplők mellett orosz- és ukrán-szimpatizáns támadók is színre léptek, ezzel tovább növelve a kibertér felől érkező fenyegetéseket.

Korábbi események
#MEEnet
FOCUS
8. A múltból: Radvánszki Feri és munkássága
2024. november 07.

A 2024. év őszi félév következő FOCUS eseménye igazi különlegesség: emléket állít és felelevenít egy védelmes eredményekben gazdag szakmai utat valamint bemutatja az embert is, aki mindezt bejárta és véghezvitte. Az adásban lesz megint „keményvonalas" védelmes téma és két közvetlen „Protectás” kolléga (Kiss Kálmán fejlesztőmérnök és Pócsi Gergő kutató- és fejlesztőmérnök) gondolataiból azt is megtudhatjuk, hogy ki is volt A Radvánszki Feri…

#MEEnet
FOCUS
7. A földzárlatérzékelés problémái; a hibahelyi ellenállás befolyásoló hatása
2024. október 10.

A mostani FOCUS igazi "keményvonalas" elektrotechnikai és védelmes csemegét kínál az érdeklődőknek: a kis hibahelyi ellenállású egyfázisú földzárlatok közvetlenül, vagy kis ellenálláson keresztül földelt csillagpontú hálózatokon egyszerűen érzékelhetők túláramvédelemmel. Ezzel szemben nagy hibahelyi ellenállás esetén (akár több tíz kΩ) a zárlati áram nagysága nem éri el a megszólalási áramértéket, ezért ebben az esetben új védelmi megoldás szükséges.

#MEEnet
FOCUS
5. Hálózati energiatárolás: lehetőségek és korlátok. 2. rész: álom és ébredés
2024. február 27.

Ebben arra fókuszálunk, hogy a meredeken növekvő megújuló alapú energiatermelési arány milyen gondokat okoz a villamosenergia rendszerben, mennyiben tud segíteni a hálózati energiatárolás a rendszer csökkenő rezilienciájának javításában. A hazai mellett az európai tárolási helyzetet is érinteni fogjuk.

Magyar
Elektrotechnikai
Egyesület


1075 Budapest,
Madách Imre út 5. III. emelet


+36 1 353 0117


Munkanapokon9:00-16:00
Felnőttképzési nyilvántartási szám B/2020/000166
Felnőttképzési engedély száma: E/2020/000085