Általános információk
Az ELEKTROTECHNIKA című folyóirat a Magyar Elektrotechnikai Egyesület hivatalos lapja, az egyik legnagyobb példányszámú műszaki-tudományos folyóirat, amelyet Zipernowsky Károly 1908-ban alapított. A lapot akkor is, most is díjmentesen kapják az egyesületi tagok.
A lap fő feladatának az alapítók azt tartották, hogy a központ és a tagok oda-vissza áramló szellemi kölcsönhatásának közvetítője legyen. Adjon helyet a vitáknak, és a szakmai életről értesítse a külföldi partnereket is. Megfogalmazódó kívánalom, hogy a szakemberek érdekeit céltudatosan mozdítsa elő, és a különböző szakágak igényeinek feleljen meg. Ezen alapítói célokat ma is követjük és fontosnak tartjuk.
Az újságban megjelent szakcikkek, pr. cikkek és hirdetések az elektrotechnika és a hozzá kapcsolódó tudományágak elért műszaki eredményeit mutatják be. Az elektronika informatikai rohamos fejlődése azonban behatol az erősáramú technikába mind elméleti, mind alkalmazás szempontjából. A folyóirat szeretné publikációiban követni ezt a fejlődést, és különösen az informatika terén az olvasókkal ismertetni az elért eredményeket, követelményeket, fejlődési tendenciákat.
A lapban a Szerkesztőség számot ad a szakma legfontosabb eseményeiről, szakcikkeket, PR cikkeket, hirdetéseket, konferenciabeszámolókat közöl az aktuális műszaki kérdésekről és az egyes vállalatok, kft.-k alakulásáról és céginformációkról. A tartalomjegyzéken kívül a szakcikkekről magyar és angol nyelvű összefoglalót is ad.
Témakörei a következők:
Villamos energia, villamos gépek és hajtások, villamos készülékek, automatizálás- és számítástechnika, informatika, infokommunikáció, teljesítményelektronika, villamos fogyasztóberendezések, világítástechnika, járművillamosság, szabványosítás.
Olvasótábor:
A lap olvasói bázisa két csoportra osztható
1. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület 5500 egyéni tagja
Az Egyesület tagságát elsősorban hazai szakemberek alkotják, a villamos energia- és elektrotechnikaipar cégeinek, vállalkozásainak munkatársai közül. Jelentős számot képviselnek a szakmánkhoz kapcsolódó intézmények, egyetemek-, főiskolák-, szakközépiskolák hallgatói, tanárai és szakemberei is.
A MEE tagok megoszlása végzettség szerint:
2. Célcsoportok
Az Elektrotechnika 700 példányát juttatjuk el a hazai villamos energia piac meghatározó
szereplőinek (Áramszolgáltatók, Erőművek, Végfelhasználók, Infrastruktúra, Generál kivitelezők, Villamos vállalkozók, Tervező cégek), pártoló tagjainknak, hirdetőknek, szakmai szervezeteknek, intézményeknek, minisztériumoknak és társlapok kiadóinak.
Megjelenik: havonta, A/4 formátumban, 6650 példányban