Magyar Elektrotechnikai
Egyesület
2017. május 22.

„Tanuljunk egymástól (is)!” munkavédelmi szakmai nap - beszámoló

A MEE VHTSZÜ Szakosztálya 2017. május 11-én, 2007 óta immár 8. alkalommal, az alábbi címmel tartott munkavédelmi szakmai napot: „Tanuljunk egymástól (is)!” - egy innovatív együttműködés lehetőségei és eredményei a munkabiztonsági kultúra fejlesztése érdekében

A 2016. év elejétől a hazai elosztó hálózati engedélyes cégek és néhány hálózatszerelő vállalkozás új típusú együttműködést indított. Ennek célja a munkavédelmi területen az egyes cégeknél felhalmozott tudás, tapasztalat és ismeret kölcsönös, rendszeres és rendszerezett  megosztása a biztonsági kultúra fejlesztése érdekében.

 

Az együttműködés 1 éve alatt, az erre a célra kialakított  tudásbázisban több olyan, különösen értékes  téma is felkerült, amely érdemes  szélesebb körű megosztásra is a hálózatokon munkákat végző vállalkozások között. A Munkavédelmi Fórumon ebből  -  a jelenleg több, mint 80 anyagot tartalmazó – adatbázisból került bemutatásra  10 -12 olyan téma, amelynek megismerése és megvitatása különösen hasznos, tanulságos.

A rendezvényt a több mint 80 résztvevőnek, Csulak Ferenc szakosztály elnöke nyitotta meg.
A megnyitást követően Korponai István  társelnök moderálása mellett az alábbi előadások hangzottak el:

Balesetek/kvázi balesetek, tanulságok, megelőző intézkedések

  • Vezetékvég felcsapódása (Nagy Attila, SAG Hungária Kft.)
  • PUR hab hajtógáz okozta tűzeset (Nagy Attila, SAG Hungária Kft.)
  • Hálózatbontási munkák baleseti kockázatai (Müller Ferenc, OMEXOM Magyarország Kft.)
  • Áramütés mérőleolvasás során (Dömötör Ildikó, E-ON Hungária)
  • Veszélyes helyzetek gyűjtési-kezelési rendszere (Szalma Péter + 1 fő, Démász Zrt.)

Baleset-elemzési módszerek a gyakorlatban

  • Ok-fa elemzési módszer és alkalmazása (Korponai István)
  • Balesetelemzés halszálka modellel (Nagy Attila, SAG Hungária Kft.)

Kommunikáció, munkabiztonsági – egészségvédelmi kultúra fejlesztése, oktatás, eszközfejlesztés

  • Biztonsági kultúra fejlesztési tréning (Vass Ottó, ELMŰ-ÉMÁSZ – Develor Zrt.)
  • Munkavédelmi aranyszabályok és kommunikációjuk (Szalma Péter, Démász Zrt.)
  • „Amíg felforr a víz”, „Emeljünk helyesen”
    Balesetmegelőző és egészségmegőrző programok, kiadványok (Vass Ottó, ELMŰ-ÉMÁSZ)
  • Munkavezetői feladatok, felelősségek, leggyakoribb hibák (Dömötör Ildikó, E-ON)
  • F – N cserés kvázibaleset oktatása szerelőknek (Nagyiván Ferenc, Démász )
  • Biztonsági támasztólétra falhoz/oszlophoz (Dézsi Attila? Villbek Kft – ELMŰ-ÉMÁSZ Nyrt.)

A rendezvényt rövid panelbeszélgetés illetve ebéd zárta, ahol lehetőség volt a kötetlen beszélgetésre is.

 


Magyar
Elektrotechnikai
Egyesület


1075 Budapest,
Madách Imre út 5. III. emelet


+36 1 353 0117


Munkanapokon9:00-16:00
Felnőttképzési nyilvántartási szám B/2020/000166
Felnőttképzési engedély száma: E/2020/000085