Magyar Elektrotechnikai
Egyesület
2014. május 17.

Infoshow beszámoló

A minőségi villanyszerelés jegyében zajló kiállítással egybekötött előadássorozat, szakmai országjárás, 2014. március 11-én fejeződött be. Több mint 1.000 látogató regisztrált a harmadik éve futó InfoShowra.
A Wago Hungária Kft. ötletét felkaroló Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) és az Elektromosipari Magánvállalkozók Országos Szövetsége (EMOSZ) 2013 őszén és 2014 tavaszán az országban nyolc helyszínen biztosított lehetőséget leginkább villanyszerelők, kivitelezők, felülvizsgálók és tervezők számára, hogy első kézből, a szakmában megbecsült vállalatok vezetőitől szerezhessenek naprakész információkat.

 

 

Az előadók által érintett témák – műszaki kérdések, jogszabályi és szabványosítási háttér, engedélyezési eljárás – amellett, hogy hozzájárulnak a szakemberek mindennapi munkájának megkönnyítéséhez, összefoglalják az épületek villamos berendezéseinek létesítésével kapcsolatos folyamatokat is.

 

 

Az előadásokhoz kapcsolódó kiállítás lehetőséget nyújtott az érdeklődők számára, hogy megismerjék a bemutatkozó cégek kiváló minőségű termékeit és új megoldásait, konzultáljanak a szakmát képviselő vállalatok szakembereivel és a gyakorlatban hasznosítható tudást szerezzenek.

 


Magyar
Elektrotechnikai
Egyesület


1075 Budapest,
Madách Imre út 5. III. emelet


+36 1 353 0117


Munkanapokon9:00-16:00
Felnőttképzési nyilvántartási szám B/2020/000166
Felnőttképzési engedély száma: E/2020/000085