Magyar Elektrotechnikai
Egyesület
2014. május 11.

Bizalom az új tisztségviselőknek

Bizalmat szavazott a 89. nyilvános Tisztújító Küldöttközgyűlés a 113 éves  Magyar Elektrotechnikai Egyesület új tisztségviselőinek

2013. május 31-én a Hungexpo EU pavilonjában tartotta 89. Küldött Közgyűlését az egyesület.

 

 


Több mint 150 résztvevővel, 136 érvényes szavazati joggal rendelkező Küldött adta le a voksát a tisztújítás során.

A Közgyűlést Hatvani György a MEE tiszteletbeli elnöke moderálta. Kovács András főtitkár beszámolt az elmúlt három év eredményes tevékenységéről. A beszámolóban kiemelte a legfontosabb tevékenységeket, amelyekben jelentős előrelépés történt az elmúlt időszakban. Ezek között említendő a fiatal szakemberek aktivitása, a javuló információs rendszer, az egyesület kapcsolatainak erősítése, illetve a taglétszám stabilizálása. A főtitkár értékelte az egyes elnökségi bizottságok, Társaságok, Szakosztályok munkáját, majd beszámolójában külön kiemelte a Mechwart András Ifjúsági Társaság tevékenységét. Szólt a színvonalas Elektrotechnika folyóiratról, az Egyesület kiegyensúlyozott gazdálkodásáról, a megfiatalított Titkárság munkájáról és az Egyesület javuló kapcsolati rendszeréről. Végezetül Kovács András leköszönő főtitkár köszönetet mondott a hat és fél éves munkája során kapott sok-sok segítségért, támogatásért.

 

 

 

Ezt követte az Ellenőrző Bizottság, illetve az Etikai Bizottság beszámolója, melyet Almási Sándor, illetve Dr. Dán András, a bizottságok elnökei tartottak.
Az elhangzott beszámolókat a Közgyűlés jóváhagyta.


Az Alapszabály módosításáról Balázs Péter, a Szervező Bizottság leköszönő elnöke tájékoztatta a Közgyűlést és kérte annak jóváhagyását. A módosítás lényege, hogy az önálló jogi személyiséggel rendelkező Társaságok működési korlátokba ütköztek az új civil törvény előírásai miatt. Ezt feloldva a jövőben nagyobb döntési szabadságot és emellé nagyobb felelősséget is kapnak. A másik alapszabályt érintő módosítás a 2006. év óta változatlan tagdíjak emelése az alábbiak szerint: 2014-től munkavállaló tagjaink 4000 Ft helyett 5000 Ft-ot fizessenek, nyugdíjas és diák tagjaink tagdíja 1200 Ft-ról 1500 Ft-ra emelkedik, míg a 70 év feletti és egyéb kedvezményezett tagjaink 500 Ft-os tagdíja 600 Ft legyen, illetve ha módjában áll tagunknak vállalhat a fentieknél magasabb tagdíjat is.
A Közgyűlés a javaslatot elfogadta

 

 

 

Dervarics Attila leköszönő elnök megköszönte a tagság bizalmát és segítségét. Beszédében kiemelte, hogy az elmúlt 113 év értékrendjének továbbvitele nagy felelősség a mindenkori Elnökség számára. Ehhez nagy bátorságra van szükség, melyhez erőt lehet meríteni a múltból. A MEE mindig tudta képviselni az önmaga által felállított értékrendet, és mindvégig volt ereje, hogy megújuljon. Ezt követően elemezte az elnökség elmúlt 6 és fél éves munkáját. Vizsgálódásának alapját az Elnökség által meghirdetett Megújulási programban vállaltak adták. Pontról pontra ismertette az akkor megnevezett sikerkritériumokat. Megállapította, hogy a kudarcok mellett nincs restellni valója az elnökségnek, a kitűzött célok jó része teljesült. Legnagyobb eredménynek azt tekintette, hogy sikerült alkalmazkodni a

megváltozott új környezethez, és ez adta a bázist a cselekedeteik sorához.


Ezt követően a Közgyűlés felmentette a leköszönő elnökséget, majd a 2013. évi MEE díjak átadása következett. Rendkívüli eseményként elsőként 80. születésnapja alkalmából köszöntötték Dr. Friedrich Mártát. A kitüntettek nevében Dr. Jeszenszky Sándor - aki az Elektrotechnika nagydíjat kapta,- mondott köszönetet.
Hiezl József a Jelölő Bizottság elnöke tájékoztatta a Közgyűlést azon rendezési elvekről, amelyek szerint dolgoztak, és ismertette a jelöltek listáját. A bevezetőt követően azon jelöltek, akik éltek felszólalási lehetőségükkel 5 percben mutatkoztak be a Küldöttek számára.  Ezt követte a tikos szavazás, melynek menetét Dr. Szandtner Károly a Választási Bizottság elnöke ismertette. A szavazatszámlálás ideje alatt Dr. Horváth Tibor a tőle megszokott szenvedélyes stílusban tartott élményekkel teli előadást a „125 éves a magyar közcélú villamosenergia-szolgáltatás” jubileum alkalmából.

 

Dr. Bencze János


A tisztújítás eredménye:

 

Elnök

Béres József

Szakmai önéletrajz - letölthető itt.

Program tervezet - letölthető itt.

Főtitkár

Haddad Richárd

Szakmai önéletrajz - letölthető itt.

Program tervezet - letölthető itt.

Javaslat Béres József MEE elnökjelölt program tervezetéhez - letölthető itt.

Kommunikációs és Marketing Bizottság elnöke

Hartmann Bálint

Szakmai önéletrajz - letölthető itt.

Pályázat a MEE Kommunikáció és Marketing Bizottság elnöki pozíciójára - letölthető itt.

Oktatási Bizottság elnöke

Bánhegyesi Attila

Szakmai önéletrajz - letölthető itt.

Szervezési Bizottság elnöke
Kovács András Zoltán
Szakmai Tudományos Bizottság elnöke

Dr. Kádár Péter

Szakmai önéletrajz - letölthető itt.

Program tervezet - letölthető itt.

Gazdasági Bizottság elnöke

Vinkovits András

Szakmai önéletrajz - letölthető itt.

Program tervezet - letölthető itt.

Ellenőrző Bizottság

Elnök:

Ángyánné Kiss Zsuzsanna

 

Tagok:


Pappné Papdi Éva

Zarándy Pál

Major Gyula

Végh Miklósné

Nánási András

Szedlacsek Ferenc póttag         

Marosán István póttag

Etikai Bizottság

Elnök:

Balázs Péter

Szakmai önéletrajz - letölthető itt.

 

Tagok:


Rubint Dezső

Dr. Benkó Balázs

Ifj. Nagy Géza

Sebestény Gyula

Farkas András

Rejtő János póttag

Vilics Ernő póttag


Magyar
Elektrotechnikai
Egyesület


1075 Budapest,
Madách Imre út 5. III. emelet


+36 1 353 0117


Munkanapokon9:00-16:00
Felnőttképzési nyilvántartási szám B/2020/000166
Felnőttképzési engedély száma: E/2020/000085